TöRTFEHÉR
26 Septembrie, 19:00 - 20:30
Csíkszereda, Művészetek Háza, Antderground
Informații eveniment
„Nem az a leválás, amikor a másik nélkül jól vagy. A leválás az, ha a másik jelenlétében is jól vagy.” (Gauranga Das) A TöRTFEHÉR egy család humorral, feszültséggel és kíméletlen pontossággal bemutatott karácsony estéje, ahol az ünnepi idill mögött generációk elhallgatása, sérelme és nem utolsósorban szeretetvágya lüktet. Egy olyan családé, amely az év egy napján minden városban, utcán, tömbházban és lakásban feldíszíti saját karácsonyfáját, miközben a résztvevők igazából csak arra vágynak, hogy lássák, értsék, szeressék őket. Mindez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy egymást olykor jól szétszálazzák. Itt a béke mindig csak egy pillanattal később érkezik. Egy előadás a látszatidillről és a mögötte húzódó generációs minták feszültségéről, ahol szembesülünk azzal, hogy a leválás és a ragaszkodás ugyanannak az éremnek a két oldala. *Az előadás szövege kutatáson, szülőkkel és gyerekekkel készült interjúkon, illetve a színészek improvizációin alapszik.* SZEREPOSZTÁS Borsos Tamás Dálnoky Csilla Fekete Bernadetta Márdirosz Ágnes Nagy Gellért Tatár Zsuzsa Vass Csaba Rendező: Bartalis Gabriella
Bilete
Normál
Diák / Nyugdíjas
Locație
Csíkszereda, Szabadság tér 16.
